A Sex Pistols-érzés Egy botránynak nem tesz feltétlenül jót, ha negyedszázados születésnapját ünnepli. Ma már kissé "porosnak" tűnik a Sex Pistols első nagylemeze, amely pontosan 25 éve jelent meg.

A maga idejében jószerével az év "társadalmi eseménye" volt Nagy-Britanniában, II. Erzsébet királynő ezüstjubileuma mellett. John Lydon, azaz Johnny Rotten bandája már a lemez ízléstelen rózsaszín-sárga borítójával is feltűnést keltett. Aztán az album címével: "Never Mind The Bollocks, Here's The Sex Pistols". A címet sokféleképpen lehet értelmezni, a "bollocks"-ot például "heregolyóknak" is, a "sex pistol" lefordításához pedig nem kell túl nagy fantázia. A zenekar (?) tüntetően nem tudott zenélni. Kortünet volt: a rock első nagy sztárjai kezdtek belefáradni saját nagyságukba, vagy visszavonultak, mint a Beatles, többen meg is haltak, Mint Elvis Presley, másokat - a Led Zeppelint, a Rolling Stonest, a Queent - hatalmába kerítette egyfajta gigantománia - miközben a progresszív rock legjobbjai kezdtek bezárkózni önmagukba és túlzásba vinni a művészkedést. Erre jöttek a punkok, akiknél az volt jelszó: ha tudsz három akkordot, már zenész vagy! A Sex Pistols ezt szó szerint vette, hiszen a dobok esztelen püfölése, a gitárhúrok hasonlóan agyament verése, és az éneknek aligha nevezhető üvöltés program lett, színes, tarajos hajuk, biztosító tűik, szakadt szerelésük mellett. Ugyanakkor kifejezték a 70-es évek angol fiataljainak elkeseredéseit: a hippik virágai elhervadtak, az álmok elmúltak, miközben a királyság és Őfelsége kormánya, bár ünnepelte az uralkodót, a II. világháború után legsúlyosabb válságát élte át. A Pistols kasszasikeréhez azért kellett két dörzsölt üzletember: Malcolm McLaren menedzser, "a nagy rock and roll svindler", és Richard Branson, a Virgin főnöke, aki vagyonokat keresett azzal, hogy vállalta Mike Oldfield mindenhol elutasított Tubular Bellsének kiadását, és Johnny-ék lemezét zenéjükhöz méltó agresszív reklámkampánnyal vezette be a piacra. Elképesztő sikerrel: az album a toplisták élére került, és 47 héten át a legkelendőbbek között szerepelt. Két dal különösen híres-hirheddté vált: a God Save The Queen, valamint az Anarchy In The U.K. Branson emlékirataiban megemlíti, hogy 1977-ben Nagy-Britanniában csak a királynői ezüstjubileumról írtak többet a sajtóban. Csak növelte a reklámot, hogy Nottinghamben "indecens reklámozás" címén perbe fogtak egy lemezkereskedőt éppen a "bollocks" szó félrerthetetlen kiplakátozása miatt. Az ügyet aztán ejtették, miután egy helyi irodalomprofesszor bebizonyította, hogy a szó már a XVIII. századi tolvajnyelvben létezett és az álszent papokat hívta így a nép. A Pistols azonban hamar kipukkadt: a punk többi angliai képviselője, köztük a Clash, a Joy Division, ugyanolyan energikus, de lényegesen igényesebb, maradandóbb zenét játszottak. A botrányhősöknek Sid Vicious 1979-ben túladagolás okozta halála vetett véget. Azóta az életben maradottak többször is megpróbálták a visszatérést, az idén újra kiadták a God Save The Queent, most már az aranyjubileum tiszteletére, film is készült róluk, de már nem okoztak nagyobb "felzúdulást", mint viaszfiguráik, amelyek már egy évtizede ott állnak a londoni Rock and Roll Circus múzeum giccsparádéja kellős közepén, Elton John és Michael Jackson között. (MTI nyomán)

forrás: http://gondola.hu/cikk.php?szal=15511